Az egyik nagy csoport a civil kontroll lehetőségére nagyberuházások esetén az ún. környezeti vizsgálatokba való bekapcsolódás, vélemény-nyilvánítás. A környezeti vizsgálatok nagyrészt két fő csoportra oszthatók: az ún. stratégiai környezeti vizsgálatra és a környezeti hatásvizsgálatra. Ezek nemzetközileg is használt kifejezések: strategic environmental assessment (SEA), environmental impact assessment (EIA). A környezeti hatásvizsgálatok (KHV) fogalma először az Amerikai Nemzeti Környezetpolitikai törvényben (National Environmental Policy Act) jelent meg 1969-ben. A törvény továbbá első volt, amely leírta, hogy minden nagyobb projekt során egy társadalmasítási folyamatot kell végezni, mely során ki kell kérni a közvéleményt a javasolt fejlesztésről. A stratégiai környezeti vizsgálat (SKV) gondolata pedig az 1980-as évek közepén született meg, hasonlóan a környezeti hatásvizsgálati logikához, azonban a stratégiai tervezés szintjén, így lehetővé tette a magasabb szintű döntéshozatalba való társadalmi bekapcsolódást is. Azóta a KHV és az SKV is az európai és nemzetközi környezetirányítási és irányítási rendszerek részévé vált. Európai uniós szinten KHV és SKV irányelvek, nemzetközi szinten pedig az Aarhusi Egyezmény és Kijevi Jegyzőkönyv révén.

Hazai szabályozási környezet

A következő táblázat foglalja össze a főbb környezetvédelmi és egyéb engedélyezési eljárásokat, melyek jellemzően nagyobb beruházásokhoz kötődnek, illetve ezek folyamán szükséges társadalmi bevonás kötelező elemeit.

Nagyobb beruházásokhoz kötődő, főbb környezetvédelmi engedélyezési eljárások és a társadalmi bevonás elemei

Engedélyezési eljárás neve, jogszabály Tevékenységek köre Társadalmi bevonás kötelező / nem kötelező elemei a vonatkozó jogszabályok alapján
előzetes vizsgálati eljárás, előzetes konzultáció 314/2005 (XII.25.) Korm. rend. 3. mellékletében meghatározott tevékenységek, jellemzően a környezetre kevésbé jelentős hatást gyakorló tevékenységek közmeghallgatás tartható (nem kötelező), véleményezési lehetőség biztosított (pl. írásban), részleteket a 314/2005 (XII.25.) Korm. rend. 3-5. § tartalmazza
környezeti hatásvizsgálati eljárás 314/2005 (XII.25.) Korm. rend. 1. mellékletében meghatározott tevékenységek, jellemzően a környezetre jelentősebb hatást gyakorló tevékenységek közmeghallgatás tartása kötelező, véleményezési lehetőség is biztosított (pl. írásban), részleteket a 314/2005 (XII.25.) Korm. rend. 6-11. § tartalmazza
egységes környezethasználati eljárás 314/2005 (XII.25.) Korm. rend. 2. mellékletében meghatározott tevékenységek, jellemzően ipari létesítmények közmeghallgatás tartása kötelező, véleményezési lehetőség is biztosított (pl. írásban), részleteket a 314/2005 (XII.25.) Korm. rend. 21. § tartalmazza
környezetvédelmi teljesítményértékelés bármilyen tevékenységre vonatkozhat, a környezetvédelmi törvény 77. § alapján maga a környezethasználó kezdeményezi, hogy megismerje saját tevékenysége hatását nincs nevesített kötelező társadalmi bevonás sem a környezetvédelmi törvény, sem a vonatkozó 12/1996. (VII. 4.) KTM rendeletben
katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 21. § közmeghallgatás tartása kötelező, véleményezési lehetőség is biztosított (pl. írásban), lásd: 219/2011. (X. 20.)

Korm. rendelet több vonatkozó paragrafusa

 

 

Társadalmi részvétel fő lehetőségei ma Magyarországon

A társadalmi részvételi folyamatok elméleti jogi kerete jóval meghaladja a környezetvédelmi eljárások kérdéskörét, ugyanis számos olyan jogi eszköz rendelkezésre áll, amellyel élve gyakorolható az aktív polgári magatartás. A TASZ tett közzé tájékoztatást ezen lehetőségekkel kapcsolatban, összesen 28-féle jogi lehetőséget foglaltak össze a következő oldalon https://tasz.hu/zold/eszkozok. A TASZ tapasztalata szerint az utóbbi 2-3 évben ugyanis érzékelhetően nagyobb a különböző beruházásokhoz kapcsolódó környezetvédelmi jogi ügyek száma. Emellett kiemelendő, hogy a Védegylet kifejezetten természetvédelmi részvételi lehetőségekkel kapcsolatos módszertani útmutatót tett közzé, mely itt érhető el: http://xn--vdegylet-b1a.hu/wp-content/uploads/2018/01/termeszetvedelem1.pdf. Ezek alapján a főbb jogi lehetőségek ma Magyarországon, melyek biztosíthatják a civil részvételt, vagy kontroll lehetőségét környezetvédelmi ügyekben:

  • közérdekű adatigénylés a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál
  • közérdekű bejelentés bármely hatóság felé (ha közérdeket sért valamely beruházás)
  • panasz benyújtása bármely hatóság felé (ha magénérdeket sért valamely beruházás)
  • demonstráció szervezése
  • aláírásgyűjtés, petíció
  • zöld ombudsmanhoz fordulás
  • helyi lakossági fórum szervezése
  • helyi önkormányzat hatáskörét értintő ügyekben saját önkormányzati képviselő megkeresése
  • helyi, országos népszavazás kezdeményezése, részvétel
  • környezetvédelmi eljárásba ügyfélként történő bejelentkezés:
    • civil szervezet alapítása, csatlakozás meglévő szervezethez – a helyi vagy országos civil szervezetek közérdekű ügyfélként beszállhatnak a környezetvédelmi engedélyezési eljárásokba
    • adott beruházás hatásterületen élő magánszemélyként
  • környezetvédelmi engedélyezési eljárásban részvétel: vélemény írás, közmeghallgatáson való részvétel
  • környezetvédelmi, egységes környezethasználati engedély vagy építési engedély megtámadása bíróságon (bárki megtámadhatja, nemcsak az, aki ügyfélként volt bejelentkezve egy adott eljárásba)
  • megvalósult beruházás esetén: környezetvédelmi felülvizsgálat kezdeményezése a környezetvédelmi hatóságnál (ennek célja: környezetvédelmi engedélyben előírt követelmények ellenőrzése)
  • megvalósult beruházás esetén: ha adott ingatlan rendeltetésszerű (pl. lakás célú) használatában zavar a beruházás, vagy kár származik belőle, lehetőség van polgári peres kártérítéses eljárás, vagy akár személyiségi jogi eljárás kezdeményezésére.

Témakörrel foglalkozó hazai szervezetek

Itt a témakörhöz specifikusan kapcsolódó, releváns, érdemi és aktív szakmai tevékenységet folytató civil szervezeteket szerepeltetjük, akik jellemzően aktív részesei is az egyes beruházások társadalmi véleményezésének.

Szervezet neve Főbb tevékenységi területek Elérhetőség
Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége a tópartokon (Balaton, Fertő-tó, Velencei-tó, Tatai Öreg-tó) folyó beruházások, valamint az ezeket lehetővé tevő helyi és országos szabályozás és döntéshozatal környezetvédelmi és természetvédelmi értékelése, civil kontroll erősítése és érdekérvényesítés a beruházások során https://nagytavakkoalicio.hu/

nagytavakkoalicio@gmail.com

WWF Világ Természeti Alap Magyarország Alapítvány természetvédelem (vizesélőhelyek és a természetes erdők védelme, a fenntartható, környezetbarát mezőgazdaság és vidékfejlesztés, a védett és veszélyeztetett élőhelyek és fajok megóvása), éghajlatváltozás hatásainak csökkentése érdekében környezeti nevelés, szemléletformálás, szakpolitikai dokumentumok, beruházásokhoz kapcsolódó tanulmányok szakmai véleményezése Budapest, 1141 Álmos vezér útja 69/A

Postacím: Budapest, 1399. Pf. 694/112.

https://wwf.hu/

panda@wwf.hu

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület természetvédelmi kutatások, faj- és élőhelyvédelmi, monitoring és madárgyűrűző akciók

társadalmi szintű partnerség építése: környezeti nevelés, szemléletformálás, közösségi rendezvények szervezése

1121 Budapest, Költő u. 21.

https://www.mme.hu/

info@mme.hu

Magyar Természetvédők Szövetsége több mint 100 hazai környezet- és természetvédő szervezet közössége, célja a természet egészének a védelme és a fenntartható fejlődés elősegítése

közösségi akciók, szakmai rendezvények szervezése, megalapozott tanulmányok és kiadványok írása, célzott lobbi tevékenység, szakmai vélemény írása környezeti hatásvizsgálatok, stratégiai vizsgálatok során

1091 Budapest, Üllői út 91/b.

https://mtvsz.hu/

info@mtvsz.hu

Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Egyesület törvények, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek és más jogszabályok, valamint a jogi irányítás egyéb eszközeinek a tervezetének véleményezése, országos és önkormányzati tervek, koncepciók véleményezése, környezetvédelmi engedélyezési eljárásokban részvétel (akár pereskedés) Iroda: 1085 Budapest, Mária utca 56.

Levélcím: 1465 Budapest, Pf. 1676

https://www.levego.hu/

levego@levego.hu

Védegylet Egyesület civil ökopolitikai szervezet, feladatuknak az ökológiai politika elveinek nyilvános képviseletét tekintik: a közvélemény tájékoztatását, a döntéshozók meggyőzését, a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletét 1137 Budapest, Pozsonyi út 14. II/9.

http://xn--vdegylet-b1a.hu/ iroda@vedegylet.hu

Társaság a Szabadságjogokért jogvédő és jogfejlesztő szervezet, főbb tevékenységeik: ingyenes jogsegélyszolgálat, eljárások indítása (pl. bírósági perek), kampányok, műhelyek szervezése, tájékoztató anyagok közzététele 1136 Budapest, Tátra utca 15/B.

jogsegely@tasz.hu

tasz@tasz.hu

https://tasz.hu/egyenlo-bator-szabad

 

EMLA Egyesület környezetvédelmi jog és a környezeti management kérdéseivel foglalkozó non-profit társadalmi szervezet, amely munkáját országos, európai és nemzetközi szinten végzi

fő tevékenységei közé tartozik: a közérdekű környezetvédelmi jogi tanácsadás és jogi képviselet, a környezetjogi kutatás, szakértés és oktatás, valamint környezeti management projektek lebonyolítása

1076 Budapest, Garay u. 29-31.

https://emla.hu/

emla@emla.hu